2012. november 27., kedd

Farkas Ensemble koncertje az Újszínházban

Sándor Farkas megosztotta Mészáros Sunyo fényképét.
Sikerrel mutatkozott be az Újszínház Bubik István Stúdiószínpadán hétfőn a Farkas Ensenble, azaz ifj. Farkas Sándor és zenekara.
Az együttes műsorában, mint azt ígérték, klasszikus darabok, dzsessz-számok, más-más stílusú dalok és közismert örökzöld dallamok csendültek fel saját, esetenként merész feldolgozásban.
Meg kell hagyni, az eljátszott művek kiválasztása olykor a meglepetés erejével hatott a nem az egész nézőteret betöltő közönségre.
A fiatal zenekarvezető máris rutinos, virtuóz játéka nem okozott csalódást, miként a társulat többi – szintén ifjú –muzsikusa sem.
A gitáros Berki Károly játékát azért kell külön kiemelni, mert mesterien, s egyáltalán nem szokványosan bánt hangszerével: stílusát nehéz lenne behatárolni – talán a dzsesszhez állt a legközelebb, s noha sok feladatot kapott, ragyogóan teljesített.
A zenekarvezetőt újszülött korától ismerő Maros Gábor színművész – vendégként – két Zerkovitz-dalt énekelt az egyébként instrumentális összeállításban. 
Szép esténk volt!

http://www.youtube.com/watch?v=keiGYxM4K7g&feature=youtu.be
Sikerrel mutatkozott be az Újszínház Bubik István Stúdiószínpadán hétfőn a Farkas Ensenble, azaz ifj. Farkas Sándor és zenekara.
Az együttes műsorában, mint azt
ígérték, klasszikus darabok, dzsessz-számok, más-más stílusú dalok és közismert örökzöld dallamok csendültek fel saját, esetenként merész feldolgozásban.
Meg kell hagyni, az eljátszott művek kiválasztása olykor a meglepetés erejével hatott a nem az egész nézőteret betöltő közönségre.
A fiatal zenekarvezető máris rutinos, virtuóz játéka nem okozott csalódást, miként a társulat többi – szintén ifjú –muzsikusa sem.
A gitáros Berki Károly játékát azért kell külön kiemelni, mert mesterien, s egyáltalán nem szokványosan bánt hangszerével: stílusát nehéz lenne behatárolni – talán a dzsesszhez állt a legközelebb, s noha sok feladatot kapott, ragyogóan teljesített.
A zenekarvezetőt újszülött korától ismerő Maros Gábor színművész – vendégként – két Zerkovitz-dalt énekelt az egyébként instrumentális összeállításban.
Szép esténk volt!

http://www.youtube.com/watch?v=keiGYxM4K7g&feature=youtu.be

2012. október 3., szerda

Harmonia Garden - Tűzraktér

The Five Virtuoses - Magyar nóta Budapestről

Amazing cimbal solo

Oláh Gergely Budapesten született 1981....szerző:Csonka György.

Oláh Gergely

Budapesten született 1981. október 30.-án. A Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban cimbalom szakon végzett, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett tanári és előadóművészi diplomát. Több magániskolában tanít, illetve a világhirű Rajkó Talentum iskolában oktat szolfézst, zeneelméletet és cimbalmot. Előadóművészként fellép a Fővárosi Nagycirkuszban, az Art ‘otelben, a Gerbeaud-házban, emellett több jazz formációban is szerepel, a Harmonia Garden együttes cimbalmosa.

2012. szeptember 25., kedd

Landvai Csócsi József

2012. szeptember 25., kedd





Szerző:Csonka György
1944 október 21 .-én született Ménfőcsanakon . Apja id. Lendvai Csócsi József, Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjjal kitüntetett hegedűművész volt, a Rajkó zenekar főprímása. Nős, egy gyermek édesapja. Fia Lendvay József Liszt, Bartók, Echo-díjas világhírű hegedűművész. Jelenleg egy Antonio Stradivari hegedűn játszik. Két és fél évesen már hegedűt ragadott és édesapját próbálta utánozni. 1954-ben 10 éves korában már a Rajkó zenekarban játszott és tanulmányait is itt folytatta, egészen a 60 as évek közepéig . Ugyanebben az időszakban számos díj és elismerés mellett megkapta az Aranykoszorút is. Schweizer Oszkár hegedűművész, zeneszerző nagy mentora és példaképe volt. 20-as éveinek elején megalapította saját nevével fémjelzett zenekarát, amellyel világkörüli útra indult. 1985-ben a 100 tagú Cigányzenekar, Berki László alapító ajánlásával meghívta őt a zenekarba és azóta is tagja ennek a nagymultú társulatnak. 1988-ban Boross Lajos prímáskirálytól kapta meg egy verseny alkalmával a Pesti Vígadóban a főprímási rangot. Ugyanebben az évben kitüntették a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével. 2005 december 12.-én a 100 tagú Cigányzenekar alelnökévé választják. Fischer Iván karmesterrel nagysikerű koncertet adtak a Carnegie Hall ban New York-ban. A Philharmonie der Nationen vendég szólistája. Mai napig az édesapjától kapott nagy becsben tartott hegedűn játszik.

Sándor Farkas Jr.-Thais Meditation

Roby Lakatos - Le Grand Blonde Avec une chaussure noire

Roby Lakatos
hegedűművész, Magyarország
Roby Lakatos világszerte elismert hegedűvirtuóz. Sokoldalú művész, aki a műfaji határokat gyakran átlépve nyűgözi le zenésztársait és a közönséget.
A kitűnő muzsikus 1965-ben született. Családja a legendás cigány hegedűművész, Bihari János leszármazottja. Tehetségére hamar felfigyeltek. Első sikerét alig hat évesen egy Dankó Pista emlékére rendezett emlékesten aratta a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Három évvel később már egy cigánybanda prímásaként muzsikált. Tanulmányait a Mester utcai Zeneiskolában kezdte, majd Magyarország legrégebbi zeneoktatási intézményében, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gyakorlóiskolájában, a Bartók Béla Konzervatóriumban folytatta. 1984-ben díjat is nyert klasszikus hegedűjátékával. Legismertebb mestere Járóka Sándor volt.
Az iskola elvégzése után, 18 évesen elhagyta szülőhazáját, és Brüsszelben telepedett le. Zenekarával a Les Atéliers de la grande Ille nevű étteremben játszott. Itt hallotta a világhírű hegedűművész Yehudi Menuhin is, akit lenyűgözött a magyar muzsikus játéka.
Roby Lakatos zenéje a klasszikus és a jazz stílusjegyei mellett magán viseli a magyar cigányzenei kifejezésmódot is. Páratlan technikája mellé kivételes előadói képesség társul, ami különös hangulatú muzsikáját még izgalmasabbá teszi.
Az elmúlt évtizedekben olyan neves klasszikus és jazz előadókkal dolgozott együtt, mint Maxim Vengerov, Vadim Repin, Anne-Sophie Mutter, Randy Brecker, Giora Feidman illetve Herbie Hancock.
Kivételes előadói képességei elismeréseként a világ talán legrangosabb komolyzenei lemezkiadója a Deutsche Grammophon is több lemezt készített vele.
Zenekara annyiban tér el a hagyományos cigányzenekaroktól, hogy a brácsát gitárra cserélte, és megtoldotta egy hangversenyzongorával is. Roma zenésztársai valamennyien kiváló jazz muzsikusok. Felléptek már a világ legjelentősebb fesztiváljain és koncerttermeiben is.
2006-ban egy különleges lemezt készített Klezmer Karma címmel, melynek dalai a cigány, a jiddis valamint a klezmer zene egyedülálló fúziói. Az albumon Roby Lakatos és zenekara mellett közreműködik a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a jiddis énekesnő Myriam Fuks valamint az olasz harmonikás Aldo Granato.
A virtuóz hegedűművész pályafutását magas állami kitüntetéssel is elismerték, 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét.
Roby Lakatos a különböző stílusok elegyítésével, illetve páratlan hangszereléseivel feje tetejére állította a cigányzenét.


Roby Lakatos Ensemble:
Bóni László (hegedű)
Lisztes Jenő (cimbalom)
Balogh László (gitár)
Fehér Róbert (nagybőgő)
Frantisek Janoska (zongora)

Tagok voltak:
Cséki Kálmán (zongora)
Bangó Ernest (cimbalom, gitár)
Németh Oszkár (nagybőgő)
Rontó Attila (gitár)          

cimbalom concert LisztesJenő

2012. szeptember 12., szerda

Vallom, hogy ők nagyobbra valók s én többre vagyok kész értük"

Miért akar Ön a cigányzenészek megmentője lenni?  Sokszor elhangzott a kérdés hivatalos berkekben is.
Fiatalabb koromban mindig, minden nemes ügy mellé oda akartam állni, anélkül, hogy meggyőződtem volna annak valódi nemességéről.

A cigányzenészek oldalára a hitem vezetett és a szeretetbe vetett bizalmam.
Ez küldetés: felelősség, az új út felderítése, s a teremtés...itt, most duplán kell teremteni.

Olyan felfedezések várnak, melyekhez másnak nincs bátorsága.

Nem elég meglátni, kigondolni egy nagyszerű tervet,tudni kell, hogyan lehet abból valóság.

A legmerészebb álmokat megvalósítani, nagy küzdelmekkel jár.
Kiközösítést, kinevetést, megbélyegzést hozhat.

Különc életet élek, hiszen megmerem tenni, amit más nem; de ez csak a látszat . A gyengeség sokszor a legnagyobb erő.Mert annyira feladtam egómat a cél érdekében, hogy erősen támadhatóvá, kikezdhetővé váltam.

Annyi kritika és ellenállás mellett, amit kapok, alig lehet létezni.
De megvan az a képességem, hogy mások érdekeit az önös elé helyezzem; az én nagy kihívásom, hogyan lehet üzleti sikerek trónján  nagylelkű, segítőkész, mások szolgálatában tevékenykedő embernek lenni.
Tudni kell, hogy a nagy dolgok, mindig a kicsikből erednek.
Az biztos, hogy a cigányzenész közösségért kell élnem, lehetőségeim erre predesztinálnak.
Azt gondoltam, ha élek vele, kiváltságos életem lesz, mert a tiszta értékek mellett harcolni, mindig felemelő, bár nem könnyű hivatás; itt a szivedet is meg kell nyitnod.

Nos, ezen a helyen, értékeket tudok felmutatni.
A rendszerváltást követően a cigányzenészek helyzete jelentősen megváltozott. Azok a nagy állami szervezetek, amelyek korábban finanszírozták a zenekarok működését, sorra megszűntek., és a magyar állam nem tekinti már feladatának a magyar cigányzenés kultúra támogatását.

A szolidaritás és a cselekvésvágy vezetett a cigányzenészek oldalára.
A cigányzene, művészetének gyökereiben, mindig magyar volt!
Nem önmagamért szólok,... a magyar cigányzene művészet egészséges vérkeringésének újbóli megindulását sürgetem.

Nem a közízlés kiszolgálója akarok lenni,; a magya rállam helyett a magyarságra szegezve  tekintetemet, a magyar kultúra tüzét  szeretném fellobbantani az egész nemzetben.

A szemléletembe vegyülő sok romantikus vonás a magyar kultúra ezen részét, teljesítményük megbecsülését  s a felismert méltánytalanságok elleni szenvedélyes állásfoglalást  és a zenészekkel való szolidaritást  feladatomnak tekintem.

Amikor egymás után tűnnek fel a tehetségek, akik rendkívüli erőfeszítéssel, kitartással vágnak neki a göröngyös útnak, fontos lenne számukra a támasz, a megbecsülés.

Néhányan, romantikusnak tartják programomat és naivitásnak nevezik, volt , aki azt mondta:" noha, tudja, hogy a cigányság, mint olyan, semmi tudatos megnyílvánulásra nem képes, mégis  szájukba ad követeléseket".
Kevés számmal tudok csak színpadra helyezni néhány zenekart, (bár az utóbbi időben fellendült a megrendelések száma, ilyenkor mindig, nagyon boldog vagyok.)

Az  őstehetségek felkarolása helyett áltehetségek és féltehetségek érvényesülnek.
A cigányzenész családokból kinőtt művészek, bármilyen hangszeren játsszanak is, sokkal erősebb tehetségek annál, semhogy a művészeten kívüli célokra fel lehessen őket használni, nem esnek az üzleti számítások áldozatává, és kordivatok kirakati bábuja sem lett belőlük.
Ők nem sztárok, hanem művészek!!!!!!
Tudatában vannak annak, hogy első "hivatásuk" betöltése, szerszámuk a hangszer, s hogy társadalmi hatásuk is csak akkor lehet, ha művészetileg értékes műveket szólaltatnak meg, mert a művészet csak remekművekbe öltöztetve hódíthat.  Nemcsak lelkeket mozgósító, de a legmagasabb művészi igényeket  is kielégítő produkciót várhatunk tőlük.
Így gondolom, és ez irányította írásra mozduló kezemet.
Szabó  Piroska

2012. szeptember 10., hétfő

Roby Lakatos a Piroska Csárdában vendégszerepelt/Siófok Balatonszéplakfelső/

Kedves Olvasóink!

Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!
Különböző körülmények akadályozták, hogy e nevezetes eseményről idejében hírt adjak.
De nem is hír értékről van itt szó, hanem sokkal többről.

Mivel nem elsődleges szükségletem, hogy valahol nyomdafestékhez jussak,  így, a saját oldalaimon teszem közzé a nevezetes este történéseit.

Nem voltam ugyan hivatalos, mint újságíró, elvezetett oda a szívem és a zene iránti tiszteletem.
Igyekszem az est historikumát töretlen ívben  elmondani az olvasóknak.

2012. augusztus 17. Piroska Csárda Siófok-Balatonszéplakfelső.

Megérkezett Roby Lakatos és zenekara.
Megjelenése méltóságteljes, alakja eredendően tiszteletet parancsoló.
Amikor hozzájutottam, hogy megszólítsam, bemutatkozzam és röviden vázoljam mit szeretnék,

hangja szelíd, barátságos volt.

Már el is illant a pillanat varázsa, mert elszólította őt a kötelesség.

Szükségtelen az ő művészetét hamis mázzal bevonni, mindennél többet elárul róla az, akivé lett.
Az  európai kultúra emlőin nőtt fel, magyar forrásokból táplálkozott és külföldi áramlatokkal is sokat érintkezett.

Minden egykori kortársánál többre vitte.

Nem vállalkozhatom a zenei stílusa megítélésére, hiszen nem vagyok képzett zenekritikus, nekem csak szívbéli tuásom van ehez.

Amikor hallgattam őt, Roby Lakatost, a világhírű hegedűművészt hallottam, de a lelkem egy csöppnyi kisfiút látott, aki még kergeti az álmokat, de ezért az álomért le kell mondania a játékról és a gyermekkori  örömökről, mert tanulnia kell! Tanulni, tanulni és harmadszor is tanulni.!!!!!Az akaraterő, a kitartás meghozta  gyümölcsét.


-Később, miután már minden kötelezettségének eleget tett, családi és baráti körben elköltötték a vacsorát, majd a Piroska Csárda cigányzenekarával is muzsikált néhány gyönyörű nótát.
Amikor a hagyományos cigányzenekar élén elkezdett játsszani, ismét egy másik embert fedeztem fel benne.
 Hegedűjén a magyar érzés zokogott, tekintetében a magyar zenész-cigány tűze lobogott ,és  az alázat, ahogy ezt véghez vitte, ...leírhatatlan.
Ez az ember , bármerre is járjon a nagyvilágban, mindig magyar marad, mindég a miénk lessz.

Az  epizód hitelességét az egyéni élmény szavatolja.
Szabó Piroska

2012. augusztus 10., péntek

Egy újabb fiatal tehetség:Vilmos Csikós

Csikós Vilmos Budapesten született (Magyarország). 2001-ben Belgiumba költözött, ahol elkezdett hegedülni két évvel később, 7 évesen a Csajkovszkij Zeneiskolában  Prof. Igor Tkatchouk tanítványa,  majd tovább folytatva  tanulmányaitl Yossif Ivanov úrral..




Az utóbbi években Vilmos  számos díjat kapott  nemzeti és nemzetközi versenyeken. 2004 márciusában megnyerte az első  díjat  a Didier Nowe Contest Brüsszelben. Egy évvel később  ismét első helyezést ért el, amely egy újabb aranyérmet hozott számára az Európai Verseny Fiatal Szólisták (UGDA) Luxemburgban.2006 májusában  harmadik helyezést ért el  a Kocian Hegedűversenyen  a Cseh Köztársaságban. 2007-ben is  ért el  egy első és harmadik helyezést  a "LÁNG" Párizsban, a "Postacchini" Olaszországban és a "Remember Enescu" Sinaia (Románia). A következő évben ő volt az első  helyezettje "Bravó!" Brüsszel és második helyezést ért el ismét a Kocian Hegedűversenyen a   Cseh Köztársaságban. A következő két évben neki ítéltek  négy  első díjat, a "LÁNG" Párizsban (May 2009), a "Rotary Brueghel" Brüsszelben (2010), a "Cavatina": Namur (Belgium, május 2010) és a Európai Verseny Fiatal Szólisták: Luxembourg (November 2010).  2011. novemberében  a  Belfius Classics   első helyezését érte el,  és részt vett az ünnepi koncerten.

A versenyeken való részvétel mellett  Vilmos  i részt vesz Augustin Dumay és Joshua Epstein  mesterkurzusain.
Vilmos  már dolgozott együtt az Ensemble Orchestral "Fiatal Szólisták" Belgiumból ,az Aria kamarazenekarra
l,  Etienne Rappe-val, hogy csak néhányat említsünk.

2012. július 20., péntek

Schindler's List Theme (soundtrack) - Geza Hosszu Legocky:



Zongorán   kísér:  Czene Rudolf

Vadászi István és Czene Rudolf kétzongorás estje

Előadóhely:

A zongora ereje

A műsor:
LISZT: Concerto Pathétique (1856/1877)
RAHMANYINOV: 2. szvit, op.17 (1901)
MILHAUD: Scaramouche, op.165b (1937)


Czene Rudolf, Vadászi István (zongora)

 

 

 Czene Rudolf

  

 Gézával és MArtha Argerichel közös koncertunk után ahol GEzaval MArthaval és a BOhem virtuóz okkal is volt szerencsém jatszani

„Czene Rudolf szenvedéllyel, sokszínűen, korához illően szemérmetlenül romantikusan, izzásig feszített váltásokkal, a zenébe olyan érzékien merülve játszik, hogy a közönség egy része biztosan szívesen lenne zongora a keze alatt” – írta a Liszt Akadémia ifjú pianista titánjáról egy 2009-es kritika. Dráfi Kálmán növendéke a Zeneakadémia Épületbúcsúztató Fesztiválján azzal keltett feltűnést, hogy Liszt Esz-dúr zongoraversenyét néhány nap alatt pódiumkészre csiszolva helyettesítette Farkas Gábort (aki azért „kényszerült” lemondani hangversenyét, mert megnyerte a weimari Liszt-versenyt!). Czene Rudolf rendszeresen játszik együtt barátjával és osztálytársával, a szintén Dráfi-tanítvány Vadászi Istvánnal, s kettejük duója megdöbbentő energiákat szabadít fel a hangszerekből és a közönségből egyaránt. Koncertjüket Liszt Ferenc ritkán hallható gigantikus műve, a h-moll szonáta kétzongorás párdarabja nyitja; a Concerto Pathétique technikai és zenei nehézségei után Szergej Rahmanyinov elképesztően virtuóz 2. szvitje maga lesz a pihenés, a hangverseny záró száma pedig afféle örömzene: Darius Milhaud egyik legnépszerűbb művének eredete a Theatre Scaramouche társulatának egyik gyerekszínházi előadása számára írott kísérőzene.

2012. május 26., szombat

Rácz László (gitár) -művészi ambiciókkal





Budapesten 1995 -ben született. . Még kisgyermekként hegedűvel kezdte tanulmányait, 

majd hét évesen 
  l gitározni kezdett.A Molnár Antal Zeneiskolában Tornai Péter ,majd Tothváry György 


 tanítványa lett. 
A Zeneiskolás évei alatt több versenyeken indult , ahol többek között: arany, ezüst kiemelt 


nívó díj és külön díj elismerésben részesült
 .
2010 -től a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban Csáki András 

 tanár Úr növendéke jelenleg is.
2012-ben Az  Országos Tehetség Kutató Versenyen   első helyezést és nagy díjat is nyert. 
A CD- t júliusra tervezi, a nyáron koncert - körútra készül. 
Zenész  családból  származik. .Rokonságában több ismert előadóművész mint pl.
Anyai ágon : Balázs János ,ifjabb Balázs János .Balázs Norbert zongoraművész.
 
Ifjabb Balázs János

Apai ágon  :Rácz Ödön Nagybőgőművész . Rácz Antal Nagybőgőművész, Rácz Ernő


Nagybőgőművész.
 
Rácz Ödön nagybőgő művész
 .
2012-ben Lakatos Róberttel  alapítottunk egy nyolc tagú jazz zenekart ,amelynek a neve 

Fantastic Harmony   A zenekar stílusában újszerü.
A jazz-t és a klasszikust is nagyon szeretem ,   ebben a két műfajban szeretnék  kiemelkedő

 művész lenni.
Tanulmányaim mellet   esténként a Fészek Müvész-club éttermében zenélek egy három 

tagú zenekarral.
  Célom az , hogy nemzetközi versenyeken részt vegyek, továbbá Magyarország kulturális 

ill. koncert-életének véráramában keringeni.

 Távolabbi célom, tanítani.







2012. április 23., hétfő

Ökrös Oszkár "A cimbalom varázslója" második rész HD

Ökrös Oszkár, "A cimbalom varázslója" első rész HD



A Magyar Televízió 1991-ben készített egy zenés interjút Ökrös Oszkár cimbalomművésszel. A zenekar harmonikása édesapám, Vas Gábor, aki egyébként mint vendég harmonikás működött közre, mert a zenekar harmonikása váratlanul lemondta a szereplést. Zárójelben megjegyezném , hogy az Édesapám nevéhez fűződik számtalan magyar nóta és sanzon zenéje. Munkássága alatt több mint 1000 zeneművet írt, Ilyenek pl: Máté Péter, "Ki tudja miért", vagy "Valahol az ember mindig elhibázza" stb... Most végre teljes hosszában feltöltöm a műsort, remélem mindenki örömére. A minőség első osztályú.
Jó szórakozást.

Ökrös Oszkár cimbalomművész: Franciakeringő

Roby Lakatos & Tangata Quintet



Roby Lakatos, Tangata Quintet and National Philharmony Chamber Orchestra in Warsaw at Cross Culture Festival 2008.

2012. április 15., vasárnap

„ZongOpera” – Balázs János hangversenye



2012. június 1. 19:30 - 22:00
Fesztivál Színház

Bizet-Balázs: Carmen –nyitány
Verdi-Liszt: Rigoletto-parafrázis
Wagner-Liszt: Izolda szerelmi halála
Mozart-Liszt: Don Juan reminiszcenciák

Donizetti-Liszt: Lammermoori Lucia reminiszcenciák
Mascagni-Balázs: Parasztbecsület –Intermezzo
Rossini-Cziffra: Tell Vilmos –nyitány
Puccini-Balázs: Gianni Schicchi –O mio babbino caro
Gershwin-Balázs: Porgy és Bess (fantázia)
Kurt Weill-Balázs: Koldusopera –Mack the knife

„ZongOpera” – operák zongorán. Nem zongorakivonatban, hanem nagy és virtuóz zongoradarabok, fantáziák formájában. Volt idő, amikor nagyrészt ez a műfaj alkotta egy pianista hangversenyének programját. Ifj. Balázs János koncertje eme régi hangversenyek hangulatát kívánja felidézni. Mind Liszt Ferenc, mind Cziffra György idejében kevesen hittek abban, hogy akad még valaki, aki méltón megszólaltatja ezeket a szinte eljátszhatatlanul nehéz műveket. A nemrég Junior Príma Díjjal kitűntetett és a jubileumi Liszt-év Budapesten rendezett nemzetközi zongoraversenyén III. díjat nyert Balázs János ezen a hangversenyen nemcsak erre vállalkozik, hanem saját zongoratechnikáját, zenei fantáziáját is bemutatja – többek között – XX. századi operaslágereken, Gershwin és Weill immár örökzöld darabjain.

Rendező: Jeunesses Musicales Hungary

Jegyárak: 2900, 3900 Ft




2012. április 5., csütörtök

A klasszikus zene szolgálatában:Balázs János zongoraművész


2012. április 4. | kutivili


Balázs János már kiskorában tudatosan tervezte a jövőjét. Elhatározta, hogy akkortól számítja majd zenei pályáját, amikor nemzetközi szinten is komoly sikert ér el. Ennek ismeretében állítjuk, hogy Balázs János karrierje 2005-ben, 16 évesen kezdődött, amikor megnyerte a pécsi Nemzetközi Liszt Ferenc zongoraversenyt. Ennek a versenynek ő volt a legfiatalabb győztese.

Az ezt követő években sorra söpörte be négy nemzetközi verseny első díját, és elkezdődött a jelentős nemzetközi karrier, amelyet a fiatal művész jól kezelt. Tűrte a szakma terheivel járó lemondást, és mivel már kiskorában eltervezte a művészi életpályát, hű maradt terveihez. A győzelmi sorozatot követően zsinórban kapta a meghívásokat, játszott Európa nagyvárosaiban, Budapesten, Párizsban, Londonban, Rómában, Berlinben, Stuttgartban, Münchenben, Bécsben, Grazban, Pozsonyban, Bukarestben, négy alkalommal turnézott Japánban, valamint minden évben játszik az USA-ban, többek között New Yorkban, Washingtonban és Chicagóban. A szakmabeliek szerint az eddigi legnagyobb dobása egy 2010-es koncertkörút volt, amikor tizenhat koncerten eljátszotta Chopin összes zongoradarabját és zongoraversenyét. Saját karrierje mellett a fiatal művész számára a legfontosabb az utánpótlás nevelése, hogy az ő keze alól is művészként kerüljenek ki a tehetségek. 2011-től a felsőörsi Európai Roma Zenei Szakkollégium klasszikus zongoraszakának vezetője. 2011 novemberében Prima Primissima díjjal tüntették ki, és ez az egyik legnagyobb elismerés a számára.

Megszámlálhatatlan hazai és külföldi zongoraművész minősítette már Balázs János játékát és a zenei potenciálját, de közülük most csak Vásáry Tamás, Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművésztől, karmestertől idézünk:

„Egészen fenomenális, szerintem úgy zongorázik, vagy még annál is jobban, mint Cziffra György. Egy olyan fenomén, aki egyedi, egyedülálló a világon, emellett van benne lírikusság, és egy különleges valami, ami talán nem is tehetség, inkább zsenialitás. E miatt fog különleges karriert befutni. Az ember valósággal megijed tőle, hogy ilyen adottságai vannak. Ez olyan, mintha egy futóbajnok 300 km-es sebességgel vágtatna. Cziffra Gyuri volt olyan, hogy mellette álltam a zongoránál, de nem tudtam kivenni, hogy mit játszik, olyan gyorsasággal zongorázott. János is ezt csinálja, és ezt könnyedén teszi. Nem csinál belőle sportot, hanem élvezi, a közönség pedig magánkívül van, amikor hallgatja. Megvan a maga egyénisége, és többet is tud adni, mint Cziffra György, az én számomra határtalan a tehetsége.”

Súlyos szavak ezek, sokaknak talán teher is lenne egy ekkora dicséret. Természetesen megkérdeztük Jánost, hogy ő mit szól a szakma krémjétől kapott kritikákhoz, és közben elkísértük a művészt egy pörgős napján, amely már reggel egy nagyzenekari főpróbával kezdődött.


Forrás:SOSI.hu

Egy kis ízelítő a pályáról:

Újabb győzelmet aratott Ifj. Balázs János

A 22 éves tehetség nyerte az Aspen Music Festival zongoraversenyének első díját.

Aspen városkában, az egyik legelegánsabb coloradói síparadicsomban 1949 óta rendeznek nagyszabású zenei fesztivált, melyet a négy legjelentősebb amerikai nyári komolyzenei sorozat között tartanak számon. A rangos fesztiválon és nyári egyetemen részt vett Joshua Bell, Renée Fleming, Jamens Levine és még sokan mások. 2011 június 30. és augusztus 21. között 625 hallgató, 140 professzor és 70 vendégművész, no és persze több ezer muzsikakedvelő tölt hosszabb-rövidebb időt Aspenben. A zongora mesterkurzus résztvevői számára rendezett háziversenyen induló közel 100 versenyző közül heten jutottak a döntőbe. A zsűri tagja volt többek között a Juilliard School tanszékvezetője, az izraeli-amerikai Yoheved Kaplinsky és a keresett amerikai karmester, Hugh Wolff is. Az első díjat augusztus 16-án a kétezer férőhelyes, 2000-ben épített Benedict Music Tentben rendezendő gálakoncerten fogják átadni, ahol Ifj. Balázs János Rachmaninov Rapszódia egy Paganini témára című művét adja majd elő az American Academy szimfonikus zenekar kíséretével.

Aspen Music Festival

Ifj. Balázs János zongoraművész zenész családba született 1988 szeptember 19-én. Első tanára édesapja volt, majd a Járdányi Pál Zeneiskolában Hornyánszkyné Becht Erika irányításával folytatta zongoratanulmányait. 2002-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Különleges Tehetségű Gyermekek Osztályába, ahol Keveházi Gyöngyi és Gulyás István irányításával tanult, majd Dráfi Kálmán osztályában folytatta tanulmányait.

Már pár hónap tanulás után, kilenc évesen I. díjat és számos különdíjat nyert a Nyíregyházi Országos Zongoraversenyen. 2004-ben megnyerte a Baden-Badenben megrendezett Nemzetközi Cziffra György Zongoraversenyt, ahol ő volt a legfiatalabb résztvevő. A 2005-ös pécsi Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraversenyen a zsűri egyöntetű, vita nélküli döntése alapján első díjat nyert. Ezzel minden idők legfiatalabb Liszt-verseny győztese lett, és számos koncertmeghívást kapott.

Balázs János

2005 novemberében készítette első szóló lemezét a BMC gondozásában,2008-ban rögzítette Japánban második lemezét, melyen Liszt művei szerepelnek. 2010. áprilisában fölvett harmadik lemezén Chopin zongoraművek hallhatók. 2009. októberétől 2010-áprilisáig egy egyedülálló magyarországi országos koncert turné keretében a budapesti Lengyel Intézet szervezésében eljátszotta Frederic Chopin összes zongora, kamara és versenyművét. 2011. március 23-án Ifj. Balázs János Liszt-estjével nyílt meg a Szalay Művészeti Szalon, mely esemény a soros magyar EU-elnökség kulturális programjának és a Liszt-év eseményeinek is részét képezte.

Sajnos az ide vonatkozó videó már nem érhető el.

De bármelyik felvétel örömet szerezhet.



Zongorán közreműködik Ifj. Balázs János (a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny III. helyezettje). Kíséri a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara. Elhangzik Liszt Esz-dúr zongoraversenye. I. rész

Zongorán közreműködik Ifj. Balázs János (a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny III. helyezettje). Kíséri a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara. Elhangzik Liszt Esz-dúr zongoraversenye. II. rész