2014. október 25., szombat

Erno Kallai - Bartok First Rhapsody

Obama feleségének is tetszett, ahogy a diplomatáknak húzta


Obama feleségének is tetszett, ahogy a diplomatáknak húzta

Amerikában diplomázott Kállai Ernő, a Kossuth-díjas Kállai Kiss Ernő unokája. A hegedűművész elsősorban klasszikus zenét játszik, de olykor szívesen „kirándul” prímás édesapja és klarinétos nagyapja műfajába is. A dinasztia legifjabb tagja Magyarországon, Józsefvárosban él, de több külföldi koncertfelkérésnek is eleget tesz .
Kállai Ernő számára sosem volt kérdéses, mivel keresi majd kenyerét, ha önmagáról kell gondoskodnia. A zene szeretete már egészen fiatalon megérintette: három évesen kapta első hegedűjét. Akkor még leginkább apja tanítgatta, de hét esztendősen már beíratták a zeneiskolába. Napi hat órát gyakorolt, hiszen tudta, a siker érdekében áldozatokat kell hozni.
Egyedüli magyar volt az amerikai zenei egyetemen
A gimnáziumot magántanulóként végezte, ugyanis már akkor a zeneakadémia előkészítő osztályába járt, és máshogy nem tudta volna beosztani az idejét. Az év végi vizsgákra mindig elsajátította a tananyagot. A fiatal művész hat évet töltött az Amerikai Egyesült Államokban. - Én voltam az egyetem egyetlen magyar hallgatója – mesélte a legifjabb Kállai Ernő, és hozzátette: a kint töltött idő alatt hiányoztak neki az itthoniak, de édesapjával többször is találkozhatott kint, amikor a prímás is éppen Amerikában játszott. - A nagyobb ünnepekre pedig mindig hazajöttem. A hegedűművész azt is elárulta lapunknak, hogy ugyan alapvetően klasszikus zenét játszik, de szívesen muzsikál nagyapjával és édesapjával is.
Stradivarit kapott a fellépésre
- A két műfaj közötti alapvető különbségek leginkább a stílusban, illetve a játékmódban rejlenek Attól szép a művészet, hogy igen változatos – magyarázta Kállai, akinek sikerét igazolja, hogy a híres Carnegie Hallban is felléphetett. Erre az alkalomra megkapta a legrégebbi Stradivari-hangszert is, hogy a hangzás a lehető legtökéletesebb legyen. Ernő egy New York-i rendezvényen, diplomatáknak játszott. A rövid koncert után a first lady, vagyis Barack Obama felesége személyesen gratulált a józsefvárosi Népszínház utcában nevelkedett hegedűművésznek. - Amikor csak tehettem, kijártam a térre focizni a többi, itteni gyerekkel – mosolygott a hegedűművész -, igaz, nekem jobban kellett vigyáznom, nehogy megsérüljön a kezem. Kállai Ernő jól tudja: családneve messze földön híres márkanév. Gyökereit sosem szeretné elfeledni.

Helyi téma - Belföld
HELYITEMA.HU