Malina János kritikája a Vigadói koncertről ALÁZAT ÉS SZENVEDÉLY

Az Esz-dúr oktettet a Kelemen- és a Nyári-kvartett adta elő; előbbiben az együttes új-zélandi turnéján elszenvedett baleset után lábadozó Kokas Dóra helyett Takács Ákos gordonkázott, utóbbiban Nyári László és Szajkó Géza hegedült, Tóth Dávid brácsázott és Balázs István csellózott. Hadd kezdjem annak előrebocsátásával, hogy a két vonósnégyes mintaszerűen olvadt össze egyetlen együttessé, már-már irracionális módon örökítve át mind a nyolc előadóra Kelemen-vonósnégyes elementáris összeszokottságát, együtt-lélegzését. Az előadás fő erénye az volt azonban, hogy érintetlenül viselte magán az ifjúságnak azt a hímporát, amely Mendelssohn korai műveit halhatatlanná teszi. Ehhez képest a megfoghatóbb erények – a szívszorító pillanatokat hozó intimitás, a partitúra kristályos tisztaságának feltárása, a játékmód beszédessége, az artikuláció gazdag változatossága, a dallamívek élettelisége, s még folytathatnók – mind ennek a fő csodának a szolgálatában állt. Különlegesen magával ragadó volt a Scherzónak, a mendelssohni tündértáncok eme archetípusának és legtökéletesebb manifesztációjának előadása, a maga testetlen tűzpernye-súlytalanságával, a befejezés lenyűgöző eleganciájával.