Vallom, hogy ők nagyobbra valók s én többre vagyok kész értük"

Miért akar Ön a cigányzenészek megmentője lenni?  Sokszor elhangzott a kérdés hivatalos berkekben is.
Fiatalabb koromban mindig, minden nemes ügy mellé oda akartam állni, anélkül, hogy meggyőződtem volna annak valódi nemességéről.

A cigányzenészek oldalára a hitem vezetett és a szeretetbe vetett bizalmam.
Ez küldetés: felelősség, az új út felderítése, s a teremtés...itt, most duplán kell teremteni.

Olyan felfedezések várnak, melyekhez másnak nincs bátorsága.

Nem elég meglátni, kigondolni egy nagyszerű tervet,tudni kell, hogyan lehet abból valóság.

A legmerészebb álmokat megvalósítani, nagy küzdelmekkel jár.
Kiközösítést, kinevetést, megbélyegzést hozhat.

Különc életet élek, hiszen megmerem tenni, amit más nem; de ez csak a látszat . A gyengeség sokszor a legnagyobb erő.Mert annyira feladtam egómat a cél érdekében, hogy erősen támadhatóvá, kikezdhetővé váltam.

Annyi kritika és ellenállás mellett, amit kapok, alig lehet létezni.
De megvan az a képességem, hogy mások érdekeit az önös elé helyezzem; az én nagy kihívásom, hogyan lehet üzleti sikerek trónján  nagylelkű, segítőkész, mások szolgálatában tevékenykedő embernek lenni.
Tudni kell, hogy a nagy dolgok, mindig a kicsikből erednek.
Az biztos, hogy a cigányzenész közösségért kell élnem, lehetőségeim erre predesztinálnak.
Azt gondoltam, ha élek vele, kiváltságos életem lesz, mert a tiszta értékek mellett harcolni, mindig felemelő, bár nem könnyű hivatás; itt a szivedet is meg kell nyitnod.

Nos, ezen a helyen, értékeket tudok felmutatni.
A rendszerváltást követően a cigányzenészek helyzete jelentősen megváltozott. Azok a nagy állami szervezetek, amelyek korábban finanszírozták a zenekarok működését, sorra megszűntek., és a magyar állam nem tekinti már feladatának a magyar cigányzenés kultúra támogatását.

A szolidaritás és a cselekvésvágy vezetett a cigányzenészek oldalára.
A cigányzene, művészetének gyökereiben, mindig magyar volt!
Nem önmagamért szólok,... a magyar cigányzene művészet egészséges vérkeringésének újbóli megindulását sürgetem.

Nem a közízlés kiszolgálója akarok lenni,; a magya rállam helyett a magyarságra szegezve  tekintetemet, a magyar kultúra tüzét  szeretném fellobbantani az egész nemzetben.

A szemléletembe vegyülő sok romantikus vonás a magyar kultúra ezen részét, teljesítményük megbecsülését  s a felismert méltánytalanságok elleni szenvedélyes állásfoglalást  és a zenészekkel való szolidaritást  feladatomnak tekintem.

Amikor egymás után tűnnek fel a tehetségek, akik rendkívüli erőfeszítéssel, kitartással vágnak neki a göröngyös útnak, fontos lenne számukra a támasz, a megbecsülés.

Néhányan, romantikusnak tartják programomat és naivitásnak nevezik, volt , aki azt mondta:" noha, tudja, hogy a cigányság, mint olyan, semmi tudatos megnyílvánulásra nem képes, mégis  szájukba ad követeléseket".
Kevés számmal tudok csak színpadra helyezni néhány zenekart, (bár az utóbbi időben fellendült a megrendelések száma, ilyenkor mindig, nagyon boldog vagyok.)

Az  őstehetségek felkarolása helyett áltehetségek és féltehetségek érvényesülnek.
A cigányzenész családokból kinőtt művészek, bármilyen hangszeren játsszanak is, sokkal erősebb tehetségek annál, semhogy a művészeten kívüli célokra fel lehessen őket használni, nem esnek az üzleti számítások áldozatává, és kordivatok kirakati bábuja sem lett belőlük.
Ők nem sztárok, hanem művészek!!!!!!
Tudatában vannak annak, hogy első "hivatásuk" betöltése, szerszámuk a hangszer, s hogy társadalmi hatásuk is csak akkor lehet, ha művészetileg értékes műveket szólaltatnak meg, mert a művészet csak remekművekbe öltöztetve hódíthat.  Nemcsak lelkeket mozgósító, de a legmagasabb művészi igényeket  is kielégítő produkciót várhatunk tőlük.
Így gondolom, és ez irányította írásra mozduló kezemet.
Szabó  Piroska