2012. szeptember 25., kedd

Landvai Csócsi József

2012. szeptember 25., kedd





Szerző:Csonka György
1944 október 21 .-én született Ménfőcsanakon . Apja id. Lendvai Csócsi József, Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjjal kitüntetett hegedűművész volt, a Rajkó zenekar főprímása. Nős, egy gyermek édesapja. Fia Lendvay József Liszt, Bartók, Echo-díjas világhírű hegedűművész. Jelenleg egy Antonio Stradivari hegedűn játszik. Két és fél évesen már hegedűt ragadott és édesapját próbálta utánozni. 1954-ben 10 éves korában már a Rajkó zenekarban játszott és tanulmányait is itt folytatta, egészen a 60 as évek közepéig . Ugyanebben az időszakban számos díj és elismerés mellett megkapta az Aranykoszorút is. Schweizer Oszkár hegedűművész, zeneszerző nagy mentora és példaképe volt. 20-as éveinek elején megalapította saját nevével fémjelzett zenekarát, amellyel világkörüli útra indult. 1985-ben a 100 tagú Cigányzenekar, Berki László alapító ajánlásával meghívta őt a zenekarba és azóta is tagja ennek a nagymultú társulatnak. 1988-ban Boross Lajos prímáskirálytól kapta meg egy verseny alkalmával a Pesti Vígadóban a főprímási rangot. Ugyanebben az évben kitüntették a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével. 2005 december 12.-én a 100 tagú Cigányzenekar alelnökévé választják. Fischer Iván karmesterrel nagysikerű koncertet adtak a Carnegie Hall ban New York-ban. A Philharmonie der Nationen vendég szólistája. Mai napig az édesapjától kapott nagy becsben tartott hegedűn játszik.

Sándor Farkas Jr.-Thais Meditation

Roby Lakatos - Le Grand Blonde Avec une chaussure noire

Roby Lakatos
hegedűművész, Magyarország
Roby Lakatos világszerte elismert hegedűvirtuóz. Sokoldalú művész, aki a műfaji határokat gyakran átlépve nyűgözi le zenésztársait és a közönséget.
A kitűnő muzsikus 1965-ben született. Családja a legendás cigány hegedűművész, Bihari János leszármazottja. Tehetségére hamar felfigyeltek. Első sikerét alig hat évesen egy Dankó Pista emlékére rendezett emlékesten aratta a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Három évvel később már egy cigánybanda prímásaként muzsikált. Tanulmányait a Mester utcai Zeneiskolában kezdte, majd Magyarország legrégebbi zeneoktatási intézményében, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gyakorlóiskolájában, a Bartók Béla Konzervatóriumban folytatta. 1984-ben díjat is nyert klasszikus hegedűjátékával. Legismertebb mestere Járóka Sándor volt.
Az iskola elvégzése után, 18 évesen elhagyta szülőhazáját, és Brüsszelben telepedett le. Zenekarával a Les Atéliers de la grande Ille nevű étteremben játszott. Itt hallotta a világhírű hegedűművész Yehudi Menuhin is, akit lenyűgözött a magyar muzsikus játéka.
Roby Lakatos zenéje a klasszikus és a jazz stílusjegyei mellett magán viseli a magyar cigányzenei kifejezésmódot is. Páratlan technikája mellé kivételes előadói képesség társul, ami különös hangulatú muzsikáját még izgalmasabbá teszi.
Az elmúlt évtizedekben olyan neves klasszikus és jazz előadókkal dolgozott együtt, mint Maxim Vengerov, Vadim Repin, Anne-Sophie Mutter, Randy Brecker, Giora Feidman illetve Herbie Hancock.
Kivételes előadói képességei elismeréseként a világ talán legrangosabb komolyzenei lemezkiadója a Deutsche Grammophon is több lemezt készített vele.
Zenekara annyiban tér el a hagyományos cigányzenekaroktól, hogy a brácsát gitárra cserélte, és megtoldotta egy hangversenyzongorával is. Roma zenésztársai valamennyien kiváló jazz muzsikusok. Felléptek már a világ legjelentősebb fesztiváljain és koncerttermeiben is.
2006-ban egy különleges lemezt készített Klezmer Karma címmel, melynek dalai a cigány, a jiddis valamint a klezmer zene egyedülálló fúziói. Az albumon Roby Lakatos és zenekara mellett közreműködik a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a jiddis énekesnő Myriam Fuks valamint az olasz harmonikás Aldo Granato.
A virtuóz hegedűművész pályafutását magas állami kitüntetéssel is elismerték, 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét.
Roby Lakatos a különböző stílusok elegyítésével, illetve páratlan hangszereléseivel feje tetejére állította a cigányzenét.


Roby Lakatos Ensemble:
Bóni László (hegedű)
Lisztes Jenő (cimbalom)
Balogh László (gitár)
Fehér Róbert (nagybőgő)
Frantisek Janoska (zongora)

Tagok voltak:
Cséki Kálmán (zongora)
Bangó Ernest (cimbalom, gitár)
Németh Oszkár (nagybőgő)
Rontó Attila (gitár)          

cimbalom concert LisztesJenő